Házi Mesék és Versek

1967-ben születtem. 1973-ban kezdtem meg az általános iskolát. Akkoriban még voltak kisdobosok, úttörők és kisdobos őrsök, úttörő őrsök. Az őrsökben voltak tisztségek, feladatok. A mi őrsünknek én voltam a krónikása. Talán nem véletlenül választottam ezt a „tisztséget”. Már akkor is szerettem írni és vonzódtam a könyvekhez. De még korántsem gondoltam, hogy költőként, vagy íróként fognak számon tartani egykor. Ezt még most sem gondolom így. S bár tanítónőként végeztem, az irodalomtól nem szakadtam el sosem. Valahogy az egyik iskolában is úgy alakult a sorsom, hogy iskolakönyvtáros lettem. S egyszer csak azon kaptam magam, hogy írtam egy verset. Először a gyermekeimnek, férjemnek, családomnak. Aztán kiterjedt ez a főnökömre, kollégákra is. Eleinte csak valakihez szóltak a verseim. Aztán elkezdtem a gondolataimat, az érzéseimet versben kifejezni. S egyre több versem született. Felnőtteknek, gyermekeknek egyaránt. De csak úgy magamnak papírra vetettem. Aztán ahogy a technika fejlődött, s nekem is lett laptopom, arra kerültek a versek. Iskolakönyvtárosként sok gyermekkel találkozom nap, mint nap. A könyvtárórákra ismert és ismeretlen írók könyveiből olvastam fel a gyerekeknek. Aztán egyszer jött egy gondolat, hogy mi lenne, ha nem más íróktól olvasnék fel a gyerekeknek, hanem saját írásomat. Azon az éjjelen nem tudtam aludni, mert jött az ihlet, s alvás helyett a laptopomhoz ültem. Így született meg első verses mesém, a „Hóóómedve”, ami Navratil Zsuzsa grafikus kollégámnak köszönhetően vált mesekönyvvé. Ő keltette életre bájos figuráival a mese szereplőit, s az ő ösztönzésére került kiadóhoz, s lett belőle kézzel fogható mesekönyv. Hálás köszönet érte. Nélküle, lehet, hogy bele sem mertem volna vágni.